Az ügyészségi vizsgálat számos, a képzéshez kapcsolódó szabályozás és a gyakorlati megvalósítás terén jelentkező hiányosságot ...
Lenny Joseph, a zöld-fehérek – Haiti válogatottjával a futball-világbajnokságot is megjárt – csatára két gólt is rúgott a ...
Van olyan szak, ahol az ösztöndíjas helyhez az egyik intézményben 446 pont, a másikban csak 277 pont kellett. Csütörtök este ...
Kocsi Ilona szerint mintha nem számítana az újságírók véleménye. A Magyar Újságírók Országos Szövetségét (MÚOSZ) nagyon ...
„A Legfőbb Ügyészség szerepe a nyilvánvaló bűncselekmény elkövetésében kirajzolódik” – reagált Horváth Lóránt az ...
A jutalék az Alapjogokért Központ milliárdos villavásárlásának köszönhető. 2020-ban százmilliós nagyságrendű jutalékra ...
A magyar bajnok ETO FC már tett egy nagy lépést, hogy bejusson a Konferencia-liga selejtezőjének harmadik fordulójába, ...
A miniszterelnök és a kancelláriaminiszter két napon belül már a második olyan személyiséggel beszélgetett, aki kapott jelölést a köztársasági elnöki posztra.
Magyar Péter szerint az Orbán-kormány idején más szabályok vonatkoztak a miniszterelnök vejére, mint az általános magyar ...
Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter Sinka Edit oktatáskutatót bízta meg a központ vezetésével, amely ezentúl a ...
Helytállóak voltak a Népszava információi: a Magyar Kézilabda Szövetség csütörtökön Sótonyi Lászlót nevezte ki a ...
Több mint 140 ezer jelentkező tudhatja meg csütörtök este, felvették-e valamelyik egyetemre. Csütörtök este hozzák ...